A doki megint elfelejtette, hogy húzni mentem, de most időben szóltam neki.
Beadta az érzéstelenítőt, aztán nekiállt humorizálni. :) hogy nem szivesen lenne a férjem, mert amilyen elánnal haladok a fogszabályzás során, nyilván másokkal szemben még nagyobbak az elvárásaim...
aztán nekiesett... kicsit feszegette, majd felállt, behívta a panorámaröntgenem, és megnézte hogy is áll pontosan. (A jobb felső bölcsességfogamról van szó amúgy, az utolsó előtti ami még bent volt. A fog teljesen kifelé áll a sorból, ahelyett, hogy függőlegesen lefelé nőtt volna, inkább a 'pofazacskóm' felé vette az irányt, jóformán vízszintesen. Ja és csak az egyik csúcsa látszott ki az ínyemből, a többi csak kidudorodott alóla. egy szóval nem volt valami egyszerű eset, nem könnyen lehetett hozzáférni.)
próbálgatta, még az asszisztens is segített tartani a fejem, de végül csak kifordult.Utána még szabadkozott is a doki, hogy milyen nehezen jött ki, meg sokáig tartott... (volt vagy fél perc maga a művelet, de lehet, hogy sokat mondtam...)
A fog helyzetéből adódóan a lyuk is inkább oldalt van az ínyemben, és nem alul... így aztán nem is tisztul magától valami fényesen. sőt inkább úgy fogalmaznék, hogy állandóan minden belemegy.
Most már csak egy bölcsességfogam van bent, a jobb alsó. Ez lesz a legkeményebb dió, mivel az teljesen vízszintes, fogfelszínel nekifekszik az előtte állóknak, és nem lehet tudni mennyire ágyazódott be az állkapocscsontba.
Már csak azon kell túlesni, és letudtam a foghúzásokat... elég is volt belőle. 24 fogam marad a végére. ez negyedével kevesebb mint az induló... azért az nem kis különbség. de ha egyet is el lehetett volna kerülni ez a doki megoldotta volna.
