szerda este került fel a szabi.
Jó kis tortúra volt, azzal kezdődött, hogy a szadigumik helyére egy fémlapot próbált beerőltetni. Mivel az egyik felem nagyobb mint a másik, balra 23-as, jobbra 19-es kellett. A doki hitetlenkedve magyarázta az aszisztensnek, csak azért tudom én is...
először lekezelete vmi maró cuccal, lemosta, megszárította, aztán sorba ragasztotta a braketteket. A gyűrűk a hatosokra kerültek, ami megkönnyebbülés volt számomra, így nem annyira hátul van a drót vége. Az egyik brakett leesett, még ott a székben, de azóta elég fixen tartják magukat.
A felső négyesek nem kaptak brakettet, hiszen hamarosan repülnek is.
20-ára vagyok kiírva húzásra, de lehet megpróbálom előrébb tenni.
eddig minden este kellett bevennem egy rubophent vagy algopyrint. Magát a szabit már elég jól szokom, de az, hogy folyamatosan nyitva tartom a számat, vagy berakom a nyelvem a két fogsor közé, hogy ne koccanjanak össze, nagyon lefáraszt, és délutánra már fáj és lüktet a fejem. Annyira görcsösen próbálom tartani, hogy minden izomom feszül egésznap. Még alváshoz sem találtam meg a megfelelően ellazító pozíciót.
fájdalomméter eddig a legdurvább fejfájással együtt: 10/6, most éppen: 10/2
Szülinapomra profi fogkefét és szájzuhanyt kaptam! írtó jó, bár még csak a zuhanyt próbáltam, az akkumlátornak még töltődnie kell.
és akkor jöjjenek a képek:
műanyag szabi, alul sodort(?) ív
felül
alul